Szakítás- az elengedés pszichológiája

Egy párkapcsolat a látszattal ellentétben nem egyik pillanatról a másikra ér véget. Minden egyes fel nem oldott konfliktus, bennünk ragadt sértettség, ki nem elégített érzelmi szükséglet eltávolít a párunktól, és ha nem oldjuk meg/ fel ezeket, egyre messzebb és messzebb visznek egymástól, míg nem egyikünk vagy másikunk, esetleg mindketten kimondjuk: ”Ez így nem működik. Nem vagyok boldog. Szakítani szeretnék/ el szeretnék válni.”

A párkapcsolat elengedése az egyik legnehezebb érzelmi folyamat,

amelyen keresztülmehetünk. 

Az elengedés nem azt jelenti, hogy a közös emlékeket kitöröljük, vagy hogy az érzéseink hirtelen eltűnnek. Sokkal inkább azt, hogy elfogadjuk a kapcsolat végét, a valóságot, annak minden nehézségével együtt. Elgyászoljuk és feldolgozzuk, hogy tisztán, a megfelelő tanulságokat levonva léphessünk tovább. 

Ez a folyamat nagyon fájdalmas tud lenni, kutatások sora bizonyítja, hogy szakításkor az agyunk hasonló aktivitást mutat, mint fizikai fájdalom esetén, azonban míg az utóbbi idővel csillapodik, az érzelmek hosszabban fennmaradnak, ha nem foglalkozunk velük, nem dolgozzuk fel őket- szorongássá, depresszióvá, fizikai tünetekké alakulnak. 

De mi tart vissza?

Azért nehéz az elengedés, mert a kapcsolat alatt az érzelmi kötődés mélyen beépül, és a szakítással a partnerhez fűződő kötődésünk nem szakad meg automatikusan. Az emberi agy hajlamos kötődni ahhoz, ami ismerős. Egy szakítás után ezt a stabilitást veszítjük el.

Ezen kívül a közös múlt és emlékek, tapasztalatok egyfajta identitást építenek, amit nehéz hirtelen hátrahagyni. Elveszítjük a jövőképünket. A kapcsolat alatt közösen képzeljük el a jövőt, és amikor ez összetörik, üresség érzése alakulhat ki. "Olyan szép képet festettünk, olyan jól alakulhatott volna minden, csak..." A kép készítésekor azokat a részleteket láttuk, látjuk az egészből, amik a képünkbe illenek, azokat is felnagyítva. A gondokat, problémákat inkább elnyomtuk, vagy lekicsinyítettük, pedig most éppen ezek festik a valóságot: a megromlott, véget ért kapcsolatot. Minél előbb elfogadjuk ezt az új képet, annál könnyebben léphetünk tovább.

Egy szakítás során gyakran megkérdőjelezzük saját értékünket is, ami szintén nehezíti az elengedést. A saját női vagy férfi énképünk is meginog, hiszen ez a krízis alapjaiban renget meg minket.

Az elválás utáni időszakban a függőséghez hasonló tüneteket élhetünk át: sóvárgás, érzelmi hullámzás, és nehézség a továbblépésben- pontosan úgy, mint egy elvonókúra esetén, hiszen érzelmileg még kötődünk a volt párunkhoz, idő, míg megszokjuk az új helyzetet, hogy ő már nem a mindennapjaink része. Elveszett a megszokott sok pozitív élmény, visszajelzés, figyelem, inger amit tőle kaptunk, a sok érzelmi jutalom, ami hiányt szül, és fájdalommal jár. Akik frissen szakítottak az ébrenlétük nagy részében a volt párjukra gondolnak- és ez teljesen normális reakció. A kérdés az, hogy mit kezdünk vele. 

Vannak tevékenységek, amikkel segíthetjük az érzelmi leválást, és vannak, amikkel hibásan a kapcsolat vége után is fenntarthatjuk az érzelmi köteléket.

Mit NE tegyünk szakítás után?

Sokan vannak, akik a fájdalom elkerülése érdekében a következő stratégiákhoz nyúlnak:

- Keresik a kontaktot az ex partnerrel, hiszen az ő közelsége, még ha csak digitális is, enyhíti a fájdalmat, megadja az ismerős pozitív ingereket. A képnézegetés, social felületek checkolása, üzenetolvasgatás, üzenetváltás, és különösen a szexuális kapcsolat erősítik az érzelmi kötődést, ami az elengedés teljes ellentéte.

- A másikat hibáztatják a történetekért- így mentesülnek a felelősségvállalás alól. Könnyebb egy személyiségzavarral diagnosztizálni a volt párunkat, mint felvállalni, amiben mi hibáztunk. Viszont sajnos a hibáztatás és az áldozatszerepben ragadás nem hoz fejlődést, megfelelő továbblépést. 

- Elnyomják a nehéz érzéseiket, mintha nem is léteznének. Olyan dolgokkal orvosolják a bajt, ami árt maguknak vagy másoknak- például túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás, bulizás, Netflixen sorozat darálás, vagy egy új kapcsolatba kezdenek, ahol érthető okokból nem tudnak érzelmileg teljes mértékben jelen lenni, a másik jelenléte csak érzelmi fájdalomcsillapítóként tud funkcionálni.

Ezek a technikák sajnos csak ideig-óráig segítenek, hiszen tudjuk, hogy azok az érzések, amikkel nem foglalkozunk idővel csak mélyebbek lesznek.  

A szakítás utáni gyógyulás nem arról szól, hogy minél gyorsabban “túllegyünk rajta”, hanem arról, hogy szembenézzünk az érzéseinkkel, elfogadjuk a veszteséget, és időt adjunk magunknak a feldolgozásra. Ez a folyamat segít abban, hogy ne cipeljük tovább a múlt terheit, és azok ne befolyásolják negatívan a jövőbeli kapcsolatainkat.

Hogyan dolgozzuk fel jól a szakítást?

- A legfontosabb, hogy kedvesek és megértőek tudjunk lenni magunkkal! A törött lábunkat is ápolgatnánk, pihentetnénk, tegyünk úgy a szívünkkel is! Ne bántsuk magunkat semmivel, különösen, mert minél rosszabbul érezzük magunkat, annál valószínűbben vágyódunk vissza a volt kapcsolat ismerős, már nem létező biztonságába. 

-Kezdeményezzünk őszinte beszélgetést a szakítás okairól!

Fontos, hogy megértsük, mi vezetett a szakításhoz, nekünk milyen felelősségünk van a kapcsolat alakulásában - azonban, hogy ez megtörténhessen, nagyon nagy bátorságra és erőre van szükségünk, félre kell tennünk a sértettségünket és meg kell tudnunk látni a másik nézőpontját is.

- Hozzuk le a piedesztálról!

Sokszor hajlamosak vagyunk idealizálni az exünket, csak a jó dolgokat látni, és elfelejteni azokat a tulajdonságokat vagy helyzeteket, amelyek a szakításhoz vezettek. Tegyük fel magunknak a kérdést: milyen viselkedések vagy személyiségjegyek járultak hozzá a kapcsolat megromlásához? Ezeket a szempontokat is vegyük figyelembe, amikor az exre gondolunk.

- Fejezzük ki nyíltan a fájdalmunkat!

Természetes, hogy a párunk elvesztése negatív érzésekkel jár, egy gyászfolyamaton megyünk keresztül. Nem érdemes úgy tennünk, mintha nem viselne meg a szakítás, magunkba zárva az érzéseink, hiszen ez egy nehéz dolog. Fejezzük ki őszintén a sajnálatunkat a másiknak, kérjünk bocsánatot a hibáinkért, köszönjük meg, amit kaptunk, és mutassuk ki a szakítás ellenére a másik személye iránti szeretetünket és tiszteletünket. Ha a volt partnerünk nem nyitott erre, megtehetjük naplózás vagy egy el nem küldött levél formájában is.

- Tisztázzuk a jövőképünket! Ez az egyik legerősebb technika. Képzeljük el, hol szeretnénk tartani 1-5-10 év múlva a romantikus életünkben. A jelenlegi formájában illik az exünk ebbe a jövőképbe? Ha megállítanánk a kapcsolatot úgy, ahogy volt, boldogok lennénk vele 10-15 év múlva együtt, vagy csak ártanánk egymásnak? Kivel lennénk boldogok? Milyen érzésekre vágyunk egy kapcsolatban? Fókuszáljuk a figyelmünket erre.

Onnan tudhatjuk, hogy már jól vagyunk, elengedtük a volt párkapcsolatunkat, hogy nincs bennünk már sem harag, sem fájdalom, sem szomorúság, sem sértettség, sem semmilyen más negatív érzés, már nem is vágyódunk utána, nem idealizáljuk, hanem szeretettel, hálával és békével a szívünkben, semlegesen gondolunk rá, mint egy kedves emlékre a múltunkból. Megtanultuk a leckéket, amiket tanított nekünk, fejlesztjük a hiányosságainkat, amik a kapcsolat végéhez vezettek, és készen állunk nyitni mások felé.

Érdekelnek további nézőpontok, technikák? 

Jelentkezz egyéni konzultációra, vagy próbáld ki a több hetes szakítás feldolgozása mentorprogramot, ahol a leghatékonyabb gyakorlatokkal, célzottan segítelek teljes körűen felépülni.

Időpontot foglalok konzultációra